[26-7] [6-1]
kép:
név: Neya (ejtsd = Néyá)
nem:nőstény
kora: 4 hónapos
Tulajdonság: Igazi kölyök. Minden rosszban benne van, amiben
csak lehet, sőt ő szokta kezdeményezni a rosszalkodást. Kíváncsi mindenre, ami
körülötte van, és addig nem nyugszik amíg meg nem tudja kíváncsisága tárgyát.
Állandóan csak játszani, futkározna és rágna. Néha már kissé
idegesítő tud lenni pörgőségével.
Élettörténet: Anyja mivel első alma volt a kölyök belehalt a
szülésbe. Apja viszont nem vállalta fel, hogy egyedül felneveli Neya-t, így még
kiskorában kirakta a semmi közepére az akkor még világáról sem tudó kölyköt.
Szerencséjére épp megtalálta egy nagyobb tigris és magával hozta az
Északi-területre.
Még 4 hónapos és még nem ismeri igazán a területet, de a kölykökkel már nagyon
jól kijön. Imád játszani, futkározni…és bosszantani a komoly felnőtteket.
Hiszen elve: „Légy komolytalan…majd lesz időd komolynak lenni ha eljön az ideje…most
még nem!”
testvér: lehet...nem tudja.
lakóhely:Északi-területek
user:Orsy |
javítanék annyit, hogy a kora nem 5 hónap hanem 3 év :)
Taly (Kimba) |
(A képén a többi kölykével együtt látható, Kimba volt a 3. kölyök)
Név: Bella
Nem: nőstény
Kor: 5 hónap
Tulajdonság: Sok mindent elfelejt, nem szeret egyyedül bóklászni, nagyon félénk, aggódó típus, néha bevillannak neki emlékképek a múltból, de csak foszlányokban.
Lakhelye: Észak
Történet: Miután Kimba elveszett, anyja és apja napokig keresték, de sehol sem találták elveszett kölyküket, olyan területekre merészkedtek, ahova nem lett volna szabad, az apát lelőtték, ő még mentette a kölyköket, ahogy tudta, komoly sebeket és sérüléseket szerzett, elkeseredettségében pedig leugrott egy szikláról, hogy kölykei és saját életét mentse, a kölykök nem élték túl a zuhanást, a nőstény emlékei mind kitörlődtek... a családja, Kimba... mindenki... egyik hátsó lába szilánkosra tört a zuhanástól, így csak bicegve jár.
User: Kimba |
Sziasztok! S
zeretném ha Kimba egy kicsit idősebb lenne és ez lenne a képe... ha nem megoldható az se baj, csak gondoltam nőljön egy kicsit a porontyom ;) (A képen 6 hónapos)
|
Tyla Drága!
"Erősebb az összes oroszlánnál"Ilyen nincs!Nincs olyan,h legerősebb oroszlán!Egy kicsit belejavítottam az adatlapba.Máskor nézz körül egy kicsit jobban az oldalon,és nem lesz gond!Egyébként az igénylésed jó,és a karaktered elkészült!(Bocs,h ilyen későn,de felvételim lecc,és tanulnom kell!)Ha bármi kérdésed van,akk szólj!
Jó játékot!
Swan
|
Név:Joakhim(Joa)
Nem:hím
Kor:1 éves
Tulajdonság: komoly, okos , és nagyon erős.Erősebb az összes oroszlánnál mivel ő LIGER.Oroszlán (lion)+tigris(tiger)=Liger(oroszlán és tigris keverék ).Nagyon bátoran viselkedik mindig, könnyen elejt bármilyen vadat.Nagyon jó hasznát vennék egy falkában vadászként.
Lakhelye:Déli rész
Történet:Az apja egy tigris volt, az anyja oroszlán.Így ő egy hatalmas liger.Mindegyik oroszlánnál nagyobb , nehezebb , erősebb.Egyszer a déli rész vezérhímje szeretne lenni, tudja is , hogy ezt valóra tudná váltani , de nem akarja...még.Először beilleszkedne.
User: Tyla-1
További képei:
Nah igen ő ekkora.
Azért, hogy nincs sörénye, attól még hím .Ő nem örökölt sörényt.
Ez csak a feje! |
Név: Dahaka
Nem: Hím
Kor: 5 hónap
Tulajdonság: komolytalan, vidám, bátor, ravasz, kalandvágyó,barátkozós, közvetlen, szereti a kihívásokat, ha provokálják igyekszik megvédeni magát
Lakhelye:Északi rész
Történet: Apja meghalt,így anyja uralkodott a területen. Abban a hitben próbálta nevelni fiát,hogy egy nap övé lesz minden,mígnem új hím érkezett a területre,aki nem ismerte el Dahakát.Anyja megpróbálta megvédeni kölykét,de súlyosan megsérült és hosszas szenvedés után követte párját a túlvilágra.A kis kölyök azóta keresi új otthonát...
User: Kiba
Kiskép:
|
Hupsz... bocsi, 5 évet szerettem volna írni mert az a min! ^^ bocsi!!!! |
Név: Kimba
Tulajdonság: fehér oroszlán (ezt a tulajdonságot anyjától örökölte) , makacs, önfejű, tolakodó, szeret a társaság középpontjában lenni, szerethető, mániákus erőfitoktató (pedig még csak apró kölyök)
Lakóhely: Észak
Történet: Még nem sokat élt, de kalandos útja volt, történt egyszer, hogy szülei nem figyeltek rá és elkóborolt, nem talált vissza, s azóta keresi elveszett családját, találkozott már bogarakkal, lepkékkel, mindenféle állattal, de szerencséjére egyik sem volt ártalmas számára. Családjáról sajnos semmit sem tudni azóta...
Előre is köszi, hogy megcsinálod! ^^ |
Név: Apollo
Nem: Hím
Kor: 5 év
Tulajdonságok: Szeret gonoszkodni, de egyébként jó oroszlán. Kedves, aranyos, szeretetre méltó, néha udvariatlan, figyelmes, erős, bölcs, tapasztalt, elviseli ha aprancsolgatnak neki, de leginkább ő szeret parancsolgatni. Gyors, nem annyira harcias, megértő.
Előtörténet: Nagyon szerette a szüleit, de apja valamiért mégis kitagadta, nem érti, hogy miért, pedig semmi rosszat sem tett ellene. Rengeteg nagy harc után erős, és bölcs lett. De a harcok során szerzett egy maradandó sérülést, ami még most sem gyógyult be teljesen. Most családot keres, hogy csapatot alakítson.
User: Runa
Lakóhely: Déli területek
Kiskép: |
Név: Arcane
Nem: hím
Kor: 5 év
Tulajdonság: kívülről hidegnek, számítónak, erőszakosnak és igazságtalannak tűnik…, makacs, hűséges, bátor, erős, leleményes
User: Kiba
Lakóhely: Északi rész
Történet: hamarosan
Köszi:D |
kép:
név:Roky
nem: hím
kor: 3 év
tulajdonságok:Barátságos,bohóckodó,kedves hím.Szereti a társaságot,mindent elhülyéskedik.Nem zavarja ha hülyének nézik,az sem ha nem szeretik.Barátait mindenképpen megvédi,ha kell az élete árán.
előtörténet: Mivel ivarérett ett elűzte a falkavezér.Azóta bolyong,és nőstényeket,illetve letelepedése lehetőséget keres.
lakóhelye:Dél
user:szonti
kiskép: |
kép:
név:Sasha
nem: nőstény
kor: 2,5 év
tulajdonságok:Kedves,hóbortos,barátkozós nőstény.Bár a hímekkel szemben kissé bizalmatlan,a nstényekkel jól kijön.Örülne neki ha jönne valaki,aki vele akarná letölteni az életét.Általában a vezérhímekre bukik,ők az eseteXD.Tapasztalatlan,viszont ennek ellenére nagyon ügyes,és okos.Gyorsan tanul,és valahogy ösztönösen megérzi ha valamibe nem szabad beleütnie az orrát.
előtörténet:Egy falkában élt,de úgy döntött hogy a két vezér hím idióta.Az egyik az apja,a másik pedig a haverja,viszont mind a ketten kölyköket akartak tőle.Inkább elhagyta azt a falkát,de reméli hogy találkozik egy-két nősténnyel,vagy hímmel,akikkel új családot alapíthat.
lakóhelye:Észak
user:szonti
kiskép: |
Név: Kiara
Nem: nőstény
Kor: 1 év
Tulajdonások: Aranyos, kedves, játékos, bátor, gyors, óvatos, hűséges, figyelmes, barátságos
Történet: 1 éve született az Északi területen. Szülei és testvére meghaltak amikor ő még csak 9 hónapos volt. Azóta magányosan élt, egészen mostanáis, pedig ő mindent megtett hogy legalább egy barátja legyen.Egyszer volt valaki aki szerette és a barátja volt, de ő magár hagyta, de most újra reménykedik, mert talán megtalálta azokat akik a barátai lehetnek.
Lakhely: Északi terület
User: Kirara
Kiskép:
|
Név: Taylo
Nem: Hím
Kor: 5 év 10 hónap
Tulajdonságok:
A komolytalan és picit csellnegő kölyökből, komoly és megbízható felnőtt lett, ugyanis rájött, hogyha továbbra is olyan életet él, mint kölyökkorában, akkor esélye sem lesz arra, hogy megkapja apja területét, és könnyen baja eshet. Apjától és anyjától rengeteget tanult, aminek hasznát is veszi. A vereséget nagyon nehezen viseli el, ha veszít dühöng, üvöltözik, fákban otthagyja karmának nyomát. Büszke természetű, mások segítségét elfogadja feltételekkel. Türelmes, nagyon jó vadász. Benne van, hogy versenyezzen testvérével. Érzelmekben gazdag és ki is mutatja. Nem nagyon hasonlít testvérére, amit nem bán. Fontos neki, hogy ahol él, fajtársai biztonságban legyenek, így akár az élete árán is megvédi őket. Szentül hisz abban, hogy testvérénél sokkal jobb mindenben.
Előtörténet:
Mikor megszületett, még nem volt Északi és Déli rész, csak egy hatalmas kiterjedésű birtok. Apja (Kage) uralta ezt a területet. Annyit járkált ezen a területen, hogy mindent tud, mi hol található. Sokat játszott testvérével, hiába voltak néha egymással ellenszenveik. Szerették egymást. Egészen addig, amíg apja megöregedett, és élete utolsó napjaiban nem választott területének örököst. Ezek után testvérével szembefordultak, és egyikük Északra, míg a másik Délre ment. Az Északi területre vándorolt. Ennek ura ő is volt, néhány napig, mert hirtelen megjelent a területen egy idegen, hím oroszlán, aki kihívta a terület uralásáért. Hosszú csatában végül alul maradt a másik hímmel szemben, így akarva akaratlanul is el kellett ismernie a másik hímet a terület uralkodójának. Azóta rengeteget tanult a másik hímtől, hogyan harcoljon. Érzi, hogy ezt kamatoztatni fogja tudni, ha egyszer találkozik megint testvérével, mert le fogja gyűrni.
Apja: Kage (Meghalt)
Anyja: Namina
Testvére: Cearo
User: Radzsaaa
Kisképe: |
Kiskép:
Kép:
Név: Radzsa
Nem: Hím
Kor: 4 év
Tulajdonságok: Kedves, aranyos, szigorú, kőkemény vezér, nem kivételez senkivel, komoly de sokszor komolytalan is, figyelmes, bátor, okos, tapasztalt, forrófejű, harcias, általában gyengéd, igazságos, remek helyzetfelismerő, gyors, erős, nem tűri ha visszaszólnak neki, megértő, segítőkész, hűséges, nem adja egykönnyen a bőrét, remek vadász, óvatos.
User: Radzsaaa
Lakóhely: Északi rész
Történet: Itt született 4 éve Francois és Linderin egyedüli kölykeként. Szülei 3 éves korában meghaltak, de mindenre megtanították. A terület természetesen az ő irányítása alá került. Innentől az övé lett a falka irányítása.
Szülei:
Apja: Francois (Meghalt)
Anyja: Linderin (Meghalt) |
Kép:
Név: Muroro
Nem: hím
Kor: 2,5év
Tulajdonságok: Figyelmes, érzékeny és kedves. Igyekszik mindenkivel jóban lenni, de az igazságtalanságot és a gonoszkodást nem tűri. Képes egy csapat élére állni ha úgy látja szükség van rá. Nem szereti az értelmetlen csatákat, de nem futamodik meg a kihívások elől. Inkább az erős ütéseitől kell tartani egy harcban mint a gyorsaságától, viszont jól koncentrál.
user: Yoko
lakóhely: Déli rész
Történet: Sokáig élt szüleivel és testvéreivel, de egy nap úgy érezte eljött az ideje hogy saját területet és új közösséget keressen, ezért elvándorolt otthonról. |
Szia Sasuke!
Nagyon köszi,hogy igényeltél,csakhogy van egy kis hiba az igénylésedben...Elösször is,a nőstényeknek nincs sörényük,ezért kérlek válassz egy másik képet!Az előtörténethez írj valamit,hogy került ide,hol született!Légy kreatív bővítsd egy kicsit az adatlapját!Ha nagyon nem megy,akkor nézd meg a többi karakter adatlapját,és az alapján te is alakíts magadnak egy karaktert!Sok szerencsét,és ha mindennel megvagy,akkor már el is készítem neked!
Köszi^^
Swan |
Bocsika az előbb elrontottam user:sasuke4 |
[26-7] [6-1]
|